Érzékenyítő napok

2021. május 21-én Szigethalmon sportág bemutató-érzékenyítő napot szerveztünk. Az eseményt abból az alkalomból került megrendezésre, hogy a TEQSPORT KFT támogatásának köszönhetően egy TEQ asztal kaptunk egy éves ingyenes használatra.AZ asztalon négy új sportág elsajátítására lesz lehetősége az egyesületünk tagjainak. A Magyar Tenisz Szövetség Fogyatékossággal Élő Teniszezők Bizottsága kerekeszszékes tenisz szakága részéről Fábián Ágnes szervezte az érzékenyítő nap sportolóit akik, a TEQIS, a TEQPONG, TEQBALL és a TEQVOLY sportokat mutatták a tagjainknak. Az eseményt Fáki László Szigethalom Polgármestere nyitottá meg, Nagy Viktor alpolgármester és Tasóné Kövári Gabriella jelenlétében.

Öt évvel ezelőtt szerveztük meg az első érzékenyítő napunkat, melyre a térség Polgármestereit hivtuk meg, elsősorban abból a célból, hogy Ők is megismerjék, hogy milyen módon tudnak segíteni a megváltozott munkaképességű embereknek.

Az iskolákban az érzékenyítést tíz évvel ezelőtt indítottuk el a térségben, és 2020-ra szinte minden általános és középfokú intézményben eljutottunk. Ebben nagy segítségünkre van a Magyar Speciális Olimpia Szövetség “Szállj be te is” programja, ahol az ép gyerekeknek adunk hasznos információt a fogyatékosságról. Általában ezek a programok egy közös sportnappal zárulnak ahol az ép és fogyatékossággal élők együtt sportolnak, együtt érzékenyítik egymást. Ugyan ennek a programnak a tovább fejlesztett változata amikor az ép fiataloknak lehetőséget adunk, hogy a rendezvényeinken önkéntes munka formájában teljesítsék a kötelező 50 órás szolgálatot.

2020-ban a Speciális Olimpia Európa Eurázsia Szövetsége által kiírt ifjúsági pályázatára egyesületünk tagja Sikos Ágoston és Kelemen Zsombor olimpiai arany és ezüst érmes teniszező sikeres pálázatot nyújtott be. Ennek a pályázatnak köszönhetően Budapesten a Városmajori Gimnáziumban és a Budavári Általános Iskolában 170 ép fiatal ismerkedhetett meg a Speciális Olimpia mozgalommal, kapott információt a fogyatékossággal élők életviteléről, sportolási szokásairól. Igy újabb önkénteseket tudtunk bekapcsolni az egyesületünk tevékenységébe.

A pályázati filmet is lehet megtekinteni: